Nem szeretném ha azt hinnéd hogy csak magammal vagyok elfoglalva, meg
hogy én vagyok a legfontosabb. nem itt csupán arról van szó hogy nem
szeretek másokban hibákat keresni kreálni, magammal kell tisztában
lennem először. Nagyon nehéz nem a másikra kenni minden szarságot, de
ez így van rendjén, én nyugodtan szépen tisztán szeretnék aludni.
Sokkal egyszerűbb lenne rád kenni mindent és folytonosan vádaskodni,
de nekem ez már nem megy régóta. volt olyan időszak az életemben
amikor rettenetesen önző voltam és senki és semmi nem érdekelt csak
saját magam, akkor azt hittem ez a normális és hiába magyarázta nekem
bárki is hogy ez nem oké. Aztán jött pár hónap tartós lelki terror, és
már nem hiszek semmiben, de nincsen szükségem semmire sem. Mi
szeretünk vitatkozni, bár én csak ellenkező állásponton vagyok, nem
vitázom ha el lehet kerülni. Mindegy miről, bármiről lehet nyomni
orvérzésig. De engem ez már nem is zavar megszoktam hogy ugrunk egymás
szavaira, nem jelentenek semmit ezek csak szavak, nem tettek amik
bizonyíték erejűek. Van fogalmad milyen egy ágyban feküdni
valakivel, akihez hozzá sem mersz már érni, számára pedig te már nem
létezel egyáltalán?! Nem nyavalygok mert én biztosan irigylésre méltó
vagyok mások szerint, egyébként ez valahol még igaz is lehet, mert
három egészséges, szép, okos gyermekem van, van hol laknunk (még
egészen jó környéknek is nevezhető) van autónk, ruhánk, bármink, stb.
Csak éppen én nem vagyok ebben a tökéletes világban sehol! Sajnos
mostanában minden embernek kicsit kocka az élete, ebben a rohanó,
felszínes, világban ezt is meg lehet szokni, sőt én olyanokat is
ismerek akik még szeretik is. Képzeld el azokat akiknek most vitte el
a vörös iszap a házukat, a ruháikat, mindenüket egy élet munkáját, és
lehet hogy még biztosításuk sem volt, rajtuk kívülálló okokból!
Szerinted ők mit szólnának a mi kreált urizált nyavalygásunkhoz. (hú
ez most kicsit durva?) Na de ilyenkor eszembe jut nincsen nekem semmi
bajom az ég világon...
Persze mindenkinek a saját vélt, vagy valós problémája a legfontosabb
a mindennagyonszépművilágjában. Az élet rövid és semmivel nem kerül
több munkába boldogsággal leélni, de mi mégis a szarabbik utat
válasszuk magunkénak. Ha semmim nem lenne, de cserében teljes
harmóniában és boldogságban élhetnék, akkor gondolkodnom sem kell azon
mit is választanék. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ halál vér halál (nem tudom ez most
csak úgy jött és le kellett írnom ide:-) szellemi gödörbe zuhantam.
Szerinted miért idióták az emberek, ez kényelmes, kifizetendő. Álmaim
és komoly céljaim vannak még az életemben, csak közben elveszett az
életem. KOCKA ÉLET, KOCKA ROHANÁS, KOCKA CSEKKEK, KOCKA MINDEN! Tudom
most senki nem segíthet nekem, saját erőből kell átküzdenem magamat
ezen a végeláthatatlan műproblémahalmazon. (már több éve nem iszom alkoholt,
de pontosan tudom milyen amikor iszik az ember, kontroll nélkül) A
részegség egy olyan állapot, amikor le sem szarod mi van körülötted, nem érdekel semmi és senki. Pontosan olyan mintha nem léteznék, csak ilyenkor az a baj hogy az én számomra nem léteznek, a tiszta napokon meg én nem létezek a számukr(lelkiismeret
furdalás) Sajnálom azokat az embereket akiknek még számítok, vagy
bármit is jelentek, (remélem még vannak). Mostanában már nem szeretek
tisztán, őszintén, megnyilvánulni, (mindig elrontok valamit) sokat
sírok a tehetetlenségtől, ahogyan felkap a hurrikán és sokkal
messzebbre visz önmagamtól, akit már én sem ismerek. Őszintén be kell
vallanom egy megkeseredett, elviselhetetlen ember lettem. Minden
erőmmel próbálok tenni ellene, de már igazán fáradt vagyok, és nem is
igazán érdekel mit is gondolnak mások rólam. Egy kis, vagy nagy
segítségre lenne szükségem hogy ez változzon, mert én igazi
boldogságra vágyom, (és tudom belül, hogy én nem ilyen ember vagyok),
szerettem társasági életet élni, és a középpontban lenni, igazán vidám
ember voltam nagyon jó kedvel megáldva, most pedig...
Nem történt még meg az orvostudomány szerint, a lélek mint kézzelfogható szerv felkutatása. Viszont nekem nagyon szokott fájni a mellkasom belülről, talán a
szívem, amikor rossz dolgok történnek velem, vagy csak simán elég ha a
múltra gondolok. Nem azért mert rossz emlékeim vannak hanem pontosan
azért mert nagyon jók, csak ezek már elmúltak, és kész vége már nincsenek
többé...
